információs technológia

Itt a nemzetközi fintech rangsor: a magyar bankok szép helyet szereztek

2017. december 24. 15:31 | Portfolio

Itt a nemzetközi fintech rangsor: a magyar bankok szép helyet szereztek

A magyar bankok és biztosítók lenyomják a dán, olasz és japán versenytársaikat is, ha fintech partnerségről van szó. Magyarországon ugyanis a hagyományos pénzintézetek majdnem fele dolgozik már most is együtt valamilyen fintech startuppal - derül ki a PwC fintech témában készített nemzetközi felméréséből. A nagy barátkozás mozgatórugója az egész világon, hogy a bankok féltik a bevételeiket a külső támadóktól, illetve a megújulás útját keresik, a fintech startupoknak viszont ügyfelekre és pénzre van szükségük, vagyis a kényszer és a közös érdekek hozzák össze a partnerségeket. Közben a kicsi startupokon túl az internetes és IT-világ nagyjai is beszállnak az épülő fintech ökoszisztémába.

Eljött, amire régen vártunk: kitört a forradalom a magyar bankoknál (TOP 10 sztori - 10.)

2017. december 22. 06:15 | Turzó Ádám Pál

Eljött, amire régen vártunk: kitört a forradalom a magyar bankoknál (TOP 10 sztori - 10.)

Hatalmas tévedésben vannak a kollégáim: szerintük idén a fintech boomnál fontosabb dolgok is történtek a világon és Magyarországon. Pedig a bankrendszert teljesen átalakító folyamatokról idén már nem csak kamu marketingszövegelés ment: a pénzügyi válság terhétől, a kormányzati korbács csapásaitól szabaduló bankok valódi, a mindennapokban is használható fintech megoldásokat vezettek be. Mobiltárcákat, online hiteleket, teljesen online számlanyitást, digitális aláírást, személyzet nélküli fiókot hozott Magyarországra a fintech forradalom. Mindeközben a bankok felkészültek a fintech cégek beengedésére, és készülnek egy rejtélyes új technológia, a blockchain alkalmazására és az azonnali átutalás bevezetésére is.

A Facebook és a Microsoft segített megállítani a világot letaroló vírust

2017. december 19. 19:17 | Portfolio

A Facebook és a Microsoft segített megállítani a világot letaroló vírust

Az amerikai kormány hivatalosan is bejelentette, hogy Észak-Koreát tartják felelősnek a WannaCry zsarolóvírus-támadásért. Tom Bossert, a Fehér Ház biztonsági tanácsadója köszönetet mondott a Facebooknak és a Microsoftnak a támadás elhárításában való részvételért - írja a Reuters.

2017. december 18. 16:39 | MTI

Hatalmas IT-fejlesztés indul a MÁV-nál (2.)

Megújul a MÁV és a GYSEV adatátviteli rendszere, ezt a célt szolgálja a GSM-R (Global System for Mobile Communications - Railway) projekt első szakasza, amely 935 kilométerre terjed ki és jövő márciusban zárul - mondta Vidra András, a MÁV Zrt. infokommunikációs és technológiai rendszerek főigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

2017. december 16. 06:10 | Huszák Dániel

10 félelmetes gyilkológép, amely már most is képes tömegeket megölni

Nem állunk már túl messze attól, hogy a harcmezőket ellepjék az érzelemmentes, utasításokat tökéletesen végrehajtó robotharcosok. Már léteznek olyan légi és földi, távirányítású és önjáró robotok, amelyek egy gombnyomással képesek akár egy ellenséges harckocsit, egy épületet vagy akár egy gyalogosrajt likvidálni, a tűzparancsot azonban egyelőre még emberi kezelőknek kell kiadniuk. Megnéztünk tíz, részben már működő robotfegyvert, ami forradalmasíthatja a hadviselést.

2017. december 15. 15:49 | Portfolio

Megrohanták a bankautomatákat a magyarok

A kártyás fizetési forgalom továbbra is elképesztő mértékben bővül, az elfogadói infrastruktúra pedig részben a kormány készpénzmentesítő programjának köszönhetően tovább fejlődött az idei harmadik negyedévben. Ugyanakkor két éve nem látott mértékben ugrott meg éves alapon a készpénzfelvételek értéke is. Szerencsére ennek ellenére kicsit javult a kártyás fizetések és az ATM-ből felvett készpénz értékének aránya.

2017. december 15. 08:41 | Portfolio

Egyetlen mobilapp cserélheti le az összes jelszavunkat

A W.UP magyar fintech startup a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból egy pályázati program keretében 130 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A kutatás célja egy felhőben működő autentikátor szolgáltatás fejlesztése. Megkérdeztük Bodnár Bélát, a W.UP vezérigazgatóját, mire lesz használható a szolgáltatás a gyakorlatban. .

2017. december 12. 14:21 | MTI

Közel kétmilliárd forintot kapott egy magyar fintech

Hatmillió euró, csaknem kétmilliárd forint külföldi befektetéshez jut a Barion Payment Zrt. a cseh alapítású Home Credit Group lakossági pénzügyi szolgáltatótól - tájékoztatta a magyar társaság az MTI-t a tőkeinjekcióról szóló sajtótájékoztatót megelőzően átadott sajtóközleményében.

2017. december 12. 09:22 | Portfolio

130 millióból fejleszt felhős azonosítást a W.UP

A W.UP Szolgáltató Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a Vállalatok K+F tevékenységének támogatása (KFI_16) pályázati program keretében 130 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A kutatás célja egy felhőben működő autentikátor szolgáltatás fejlesztése - derül ki a W.UP közleményéből.

Új pénzügyi rendszer épül Magyarországon - Kinyírják a bankkártyákat?

2017. december 11. 05:40 | Turzó Ádám Pál

Új pénzügyi rendszer épül Magyarországon - Kinyírják a bankkártyákat?

2019. július 1-jétől az átutalásaink 5 másodpercen belül, 0-24 órában, a hét minden napjában célba érnek. De hatalmas tévedés, hogy a rendszernek ez lesz a legnagyobb újítása. Az azonnali rendszer bevezetése véleményünk szerint két új típusú készpénzmentesítő fizetési módot hozhat el Magyarországra: hatékony személyek közötti (P2P) fizetési megoldást, és az azonnali rendszerre épülő bolti mobilfizetési megoldást. Utóbbi azt jelenti, hogy nem csak a készpénz, hanem a bankkártyás bolti fizetés is komoly versenytársat kaphat. Ugyanis egy olyan fizetési értéklánc is létrejöhet, amelyben már nem kapnak szerepet a kártyatársaságok.

2017. december 10. 07:25 | Hornyák József

Zuhanj össze, bitcoin! Különben egy barátom sem marad!

Ahogy emelkedik a bitcoin árfolyama, úgy akar egyre több ismerősöm beszállni, még olyanok is, akik sosem fektettek be kockázatosabb eszközökbe. És ahogy emelkedik a bitcoin árfolyama, úgy néznek rám egyre furcsábban a barátaim, amiért életük üzletéről beszélem le őket.

2017. december 07. 15:33 | Portfolio

Elloptak közel 20 milliárd forintnyi bitcoint

Hackerek több mint 4700 bitcoint loptak a NiceHash bitcioinbányász oldaltól, a lopás pillanatában kb. 60 millió dollárt érő bitcoinmennyiség mostanra már a 70 millió dollárnál is többet ér.

Új gazdasági nagyhatalom születik egy digitális ugrással

2017. december 07. 14:55 | Turzó Ádám Pál

Új gazdasági nagyhatalom születik egy digitális ugrással

India, a világ második legnépesebb országa a maga 1,3 milliárd állampolgárával lehet a következő 10 év egyik új globális világgazdasági motorja, és ebben nagy szerepet fog játszani az ország adórendszerének és fizetési rendszerének digitalizációja - vélik a Morgan Stanley elemzői. 2027-re a harmadik legnagyobb gazdaság lehet az 5. legnagyobb részvénypiaccal.

2017. december 07. 11:06 | Portfolio

A legújabb magyar banki mobiltárca is tarol

A K&H bank mobiltelefonos fizetési megoldása novemberben indult el: az azóta eltelt egy hónap alatt 10 ezernél is több kártyát regisztráltak az ügyfelek, és több mint 35 ezer fizetéses tranzakciót hajtottak végre okostelefonjaikkal - derül ki a bank közleményéből.

Ricardo

Kolnai, utópia, ChatGPT

Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te

Cégkassza

Jön a bértranszparencia az EU-ban!

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelve 2026-tól fokozatosan átalakítja a munkáltatók bérezési gyakorlatát, beleértve a mikro-, kis- és középvállalkozásokat is. A szabályozás célja

Holdblog

New York, te kommunista...

Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New